Má-tün, az íjfeszítő népek egyesítője

Máté Imre előadásának lejegyzett szövege

(elhangzott 2010. augusztus 15-én a Má-tün Ünnepen Rábapatonán)

Nekem úgy magyarázta Tudós Nagy Ferenc, hogy megértsem: ha azt mondod, hogy állam, ha azt mondod, hogy törvény - van és nincs. Megalkottuk eleven hitünkben, és tartjuk hozzá magunkat.

Na most az istenkép is így alakult ki. Ha a keresztény hitvilágot nézzük, van a Fekete Madonna, a csantavéri Szűz Mária, lassan az emberek szemében külön személlyé alakul. Pedig hát ugyanarról van szó. Mint ahogyan ugyanarról van szó Ukkó Istenasszony személyében, mint Boldogasszonyéban. Vagy van Ünana, ilyen is létezik. Az ünő, a szarvas-ősanya neve rejtőzik az Ünana névben.

Tehát az első csírája ennek az istenképnek, ami a Magyarok Istenének alakjához vezetett, az az ősi szibériai népeknél ismeretes Világügyelő Férfi alakja. Rokonnépeink eredeti vallásában mindenütt megvan az Atyaisten, annak a felesége, és a fiaik, akik közül az egyik a Világügyelő Férfi, aki táltos lován száguld a világkörökön. Mert úgy képzelték el a világot, egyébként nagyon helyesen, hogy van a nagy örvénylés a galaxia, és annak a metszetei, a körök, és azon a bolygók. Ők nem úgy képzelték hogy a bolygó megy körbe, hanem a Világügyelő Férfi megy körbe a bolygón. Tehát ez az egyik csírája ennek az istenképnek.

A másik: a ló mint totemállat. A Fehérlófia meséinkbe szereplő ló is; a lóős. Hiszen totemállat-ősökre vezették vissza a származásukat. A legenda szerint (ugye nem szent tan ez csak legenda) az Istenek úgy alkották meg az embereket, hogy az állatokra rásugároztak vagy rápermeteztek a szellemanyagukból valamit, kit ért kit nem, és így kialakultak a totemállatokból az emberek. A totemállat kultusznak az az eredete valószínűleg, hogy fölfedezték, hogy az emberi karakterek az állatvilágban is megvannak. Van buta állat buta ember, irigy állat irigy ember, tehát észrevették az összefüggéseket. Mint ahogyan tegnap szóltam róla, az eredendő bűn fogalma is arra a lelkiismeret furdalásra megy vissza, hogy az állat is ugyanolyan istenteremtménye, de az ember kénytelen megölni.

Tehát az istenképhez hozzájárult mint totemállat a ló. Ennek nagy szerepe van a magyar hagyományban. Eredetileg nem ló volt, hanem lav. Ez egy szkíta eredetű szó, kedvencet jelent. Má, Me (pl. mén) alakban is föllelhető, például nálunk itt a Rábaközben a kiscsikót Macinak becézik.

Aztán ehhez hozzájárult egy történelmi alak, Má-tün vagy Mao-tun (attól függ hogy kínaiasan írjuk-e vagy nem) hun vezér alakja, az első hun birodalom megalapítója, első században Krisztus előtt, aki megüzente a kínai császárnak, hogy „egyesítettem az íjfeszítő népeket, mától kezdve nem fizetünk adót, hanem ti fizettek nekünk.” Má-tün tehát történelmi alak, rengeteget írtak róla a kínai krónikák. Rengeteg rosszat írtak róla, hogy kegyetlen volt, vérszomjas volt. Ördögöt kellett belőle csinálni, mert másként nem tudták volna megindokolni saját népüknek, hogy miért nem bírnak vele. Má-tün aztán példaképe lett a sztyeppei birodalmak vezéreinek. Az úgynevezett bolgár királylista is Má-tünnel kezdődik, ez az úgynevezett Duró vagy Durul nemzetség. A magyar Gyula, Gyul vagy Dul király alakja is ide vezethető vissza. Az Árpád-ház is szívesen származtatta innen magát, de tudjuk hogy ezek a származtatások milyenek. Mátyás király is íratott magáról egy történelmi életrajzot, amiben valamelyik görög istenre vezette vissza a származását. Ez úgy tűnik szokás volt az uralkodóknál.

Tehát előállt Má-tün alakjából, a Fehérlófiából, a totemállat-ősből és az egykor élt hősből egy személy, akiben hittek, akihez fohászkodtak, akihez hozzáadtak a saját szellem-anyagukból. Alakját nagyban erősítette a manicheizmus. Mani, ez a káldeus perzsa vallásalapító Krisztus után 270 körül, olvasta János Jelenéseit amit Apokalipszisnek is neveznek, és nagyon annak hatása alá került. Ha valaki olvassa a Jelenések Könyvét, akkor rájön, hogy valójában az ércolvasztás misztikájáról van szó. Például Istent tüzes kohónak ábrázolja. De az is az Apokalipszisből van, János Könyvéből, hogy a Mennyből vészjósló lovasok érkeznek. A legelső aki érkezik fehér lovon, az a mennyei íjász, és ez az alak nagyon tetszett az íjfeszítő lovas népeknek is. Különösen a fehér ló. Így ezt bele integrálták saját hitvilágukba. Így állt össze Má-tün alakja, így vált Istenné. A pusztai népeknél különben is szokás volt, hogy a nagy hőst, pláne ha különös halált halt, fölemelték az istenek sorába.

Ezen egyébként gyakran megrökönyödnek az emberek, hogy mennyi istenük volt ezeknek. Holott ez egyistenhívő vallás. Csak ismerjük azt a fogalmat, hogy Kisisten. A szent fogalmat és szót nem ismerték, hanem azt mondták Kisisten. Tehát Má-tün alakjában tulajdonképpen a nemzet védőszentjéről van szó. Mint ahogyan a zsidóknál Jehova nem az Univerzum Istene, hanem a zsidók Istene. Hiszen azt mondja: „Ne legyenek Isteneid rajtam kívül”. Tehát elismeri, hogy rajta kívül is vannak, de „te ne imádj más Isteneket”. A Yotengrit ennek megfelelően azt mondja: „Aki más nép istenét imádja, az aláveti magát annak a másik népnek”.

Mi egyébként nem imádjuk az Isteneinket; mi tiszteljük az Isteneinket, Ősöknek kezeljük őket. Nem leborulunk előttük, hanem meghívjuk őket. Mi kérünk tőlük hogy segítsenek, de nem félünk tőlük. Mert miért féljünk egy nagypapától vagy nagymamától? A keresztény világban az imádkozás egy teljesen feudális viszony: leborulnak előtte, „irgalmazz nekünk”. Mi úgy tartjuk, Isten nem büntet, mi magunk büntetjük magunkat, amikor nem követjük a sugallatát. Éppen ezért a szerencsétlenül járt emberre nem mondhatjuk hogy „megverte az Isten”. Az Isten nem akar verni, az isten jót akar, csak nem mindenható. A zsidók a Talmud iskolákban ezt úgy világítják meg, hogy fölteszik a kérdést: „Meg tudja-e tenni Jehova, hogy teremt egy akkora hegyet, amit ő maga sem tud fölemelni?” Ha nem tud olyat teremteni akkor sem mindenható, ha nem tudja fölemelni akkor sem mindenható. A magyar hitvilágban különösen kihangsúlyozzák, hogy Isten nem mindenható, és meggyöngülhet, ha nem „szíttunk hozzá”, ha nem követjük őt. Ránk van utalva, mint ahogyan mi őrá vagyunk utalva. Ezt egyébként egy európai mozgalom a reformáción belül ugyancsak hirdette. Még létezik ez a mozgalom, remonstrátoknak nevezik őket. Hollandiában és Németország nyugati részén vannak még közösségeik.

Az, hogy „Egy, Egyből kettő, kettő meg egy,” tehát azt jelenti: egyre megy minden vissza, az Univerzum Szellemére vezethető vissza. Annak hogy kihangsúlyozták hogy több Isten van, annak politikai okai voltak. A BÜÜN vallás papjai nagyon hamar észrevették, hogy terjed az a helytelen tétel, hogy „egy Isten az Égben, egy uralkodó a Földön”. Ez pedig azt eredményezte, hogy becsvágyó eszelős vezérek, fejedelmek elhatározták hogy meghódítják a világot, és ezzel óriási háborúkat váltottak ki. Ezért a BÜÜN mesterei kihangsúlyozták, hogy az EGY az a kezdet, az majdnemhogy absztrakt fogalom. De a tényleges Istenség az komplikált; több Isten együttműködéséből áll elő. Ezért van Isten és Istenség. És van első Istenség is. Hiszen a Yotengrit a Tengri szóra megy vissza, ami első Istent és Világtengert is jelent egyben. A Tengrit pedig Istenség, tehát a „t” a –ság –ség-nek megfelelő képző az altáji nyelvekben, a „yo” pedig az elsőnek felel meg (valószínűleg a magyar „jó” sem jót jelent eredetileg, hanem „prima”, „primus” tehát elsőrangú értelemben értendő). Tehát Yotengrit első istenséget jelent. Ezért hangsúlyozták: „Nem Isten, - Istenek. Nem Ország, - Országok.” Azért hangsúlyozták ezt, hogy ne indokolhassák meg féleszű uralkodók, akiknek fejébe szállt a dicsőség, hogy világhódító útra indulnak. Mert ez a tendencia úgy 2000 évvel ezelőtt nagyon erős volt, lásd korábban Nagy Sándor hadjáratait, később Dzsingisz kánét (annak ugyan más volt a háttere: egységes földrajzi terepet akart teremteni, hogy az elsivatagosodást megakadályozzák). Dzsingisz kán is Má-tün nevében működött egyébként, az volt a példaképe.